A magányra szükségem van, mint a levegőre. Ha sokat vagyok idegenek között s nem vonulhatok vissza otthonomba: – mintha a lelkemet vesztettem volna el!

A legsúlyosabb bűnt követtem el, mit ember elkövethet. Sosem voltam boldog.

Sokat kell tanulnia az embernek ahhoz, hogy megtudhassa, milyen keveset is tud.

Sohasem állok ellen a kísértésnek, mert rájöttem, hogy azok a dolgok, amelyek nem jók nekem, nem kísértenek.

Mihelyt meglátlak, rögtön megfeledkezem minden kötelességemről, csak a szerelem él bennem! De ez a szó – szerelem – kevés is.

Tanuld meg a játékszabályokat, aztán már csak játszanod kell – persze mindenkinél jobban.

Eldugult fülbe a bölcs szó befagy.

A bohóc nem én vagyok. De ez a szörnyeteg társadalom nem ismeri fel, hogy ki az, aki azért viselkedik komolyan, hogy elrejtse őrültségét.

Nem az a fájdalmas, ha az embernek forrásvízen kell élnie, hanem az, ha ugyanakkor az ő szeme láttára nála hitványabbak nektárt vedelnek.