Az idősek ódákat zengenek a betegségeikről, mintha bárkit is érdekelne.
Bárcsak mindenki felismerné saját őrültségét, és együtt tudna élni vele! Talán rosszabb lenne tőle a világ? Nem! Ellenkezőleg: az emberek őszintébbek és boldogabbak lennének.
A barát valójában olyasvalaki, akit csupán hosszan tartó fizikai közelség révén ismertünk meg, és szükségképpen bizalmunkba, majd pedig szívünkbe fogadtunk.
Akik rá tudnak venni, hogy abszurd dolgokban higgy, rá tudnak venni kegyetlenkedésekre is.
Az emberek dalokat írnak arról, hogy „énekelnek az esőben”, de a valóságban, amikor bőrig áznak, akkor csak siránkoznak.
Nem vagyunk különlegesek. De nem vagyunk a világ szennye és mocska sem. Egyszerűen vagyunk. Egyszerűen vagyunk, és minden csak megesik velünk.