Az öregségben egy a jó: nem kell félnünk, hogy fiatalon fogunk meghalni.
Aki gondolatait a valóban létezőkre irányítja, annak nincs ideje arra, hogy állandóan lefelé nézzen az emberek ügyes-bajos dolgaira, s a velük való tülekedésben irigységgel és rosszindulattal teljék el…
Minél jobban menekülünk valami elől, annál félelmetesebbnek tűnik, de ha közel engedjük magunkhoz, porszemmé zsugorodik.
Csoda az, ami bennünk és körülöttünk van – de nem vesszük észre. Amíg éljük, azt hisszük, természetes… Csak amikor elmúlt már, döbbenünk rá, hogy csodában éltünk. Utólag. De akkor már késő.
Lehet, hogy túl erősen öleltem. De muszáj volt. Mert senkinek sem akartam odaadni.