Én igen makacs fajta vagyok. Én integetek a távolodó hajónak, míg a karom le nem szakad.
Nem bírtak letörni a kudarcok. Két szó visszhangzott bennem, „akarni” vagy „nem akarni”. És ha akartam, nem ismertem korlátokat, gátat vagy akadályt.
Mekkora értelmetlen színjáték ez az egész…
Mosolygok. Mindig mosolygok, ha valami fáj. Mi mást tehetnék?
Az érzékelt dolgokat többnyire a hangulatunk szerint színezzük át.
Az idősek ódákat zengenek a betegségeikről, mintha bárkit is érdekelne.
Ha a lehetetlent kizártuk, ami marad, az az igazság, akármilyen valószínűtlen legyen is.