A „való világ” józan észen alapuló szabályai nem többek a társadalmilag szentesített illúziók törékeny gyűjteményénél.
Nem feltétlenül a legsürgősebb dolgok a legfontosabbak.
Az ember fizetni akar a hibákért, amiket elkövetett, és azt hiszi, ha eleget szenved, az elég. De nem így van.
A megbocsátáshoz nem kell hívő embernek lennünk. Csak jó embernek. Ez is sok? Akkor rendes embernek. Aki nem őrizgeti magában az összes rosszat, amit átélt.
Többet ér egy élő gebe, mint egy döglött paripa.
Azt hiszem, az utazáshoz ugyanolyan tehetség kell, mint a fütyüléshez vagy a tánchoz (…). Vannak, akikben megvan.
Ahhoz, hogy megkapja a helyes válaszokat, először fel kell tennie a helyes kérdéseket.
Talán nem pusztítom el úgy is az ellenségeimet, ha a barátaimmá teszem őket?