Sírni a szemünkkel sírunk, más lehetőség nem adatott nekünk, de azon az estén úgy éreztem, mintha minden pórusomból, testem minden hasadékából és zugából patakzanának a könnyek.
A tavasznak sem mondhatjuk: „Remélem, hogy hamar jössz, és sokáig maradsz.” Csak azt mondhatjuk: „Gyere, ajándékozz meg a reménnyel, és maradj, ameddig tudsz.”
Minden művészet legmagasabb feladata, hogy a látszat által megadja egy magasabb valóság káprázatát.
Hallotta már a „vérző szívű” kifejezést. Eddig szóvirágnak tartotta, nem testi állapotnak. Ám most izomlázra emlékeztető, tompa sajgást érzett a mellkasában, és minden szívdobbanás fájt.
Mindig az aktuális megmérettetés mutatja meg, hogy kiben mennyi erő van.
Álomvilágban él, kinek csak öröme van.
Rosszul érzem, de legalább érzem magam!