Léteznek igen furcsa alkatú emberek: nem élhetnek szenvedés nélkül. Ha már nem szenvednek semmiben, képzelt betegekké válnak. Nemcsak az egyes emberek, hanem egész korszakok is szeretnek így szenvedni.
A napfelkelte utáni első óra a legmagányosabb. Ez annak az ideje, amikor egyedül lehetünk, és élvezhetjük a csöndet.
Jóllehet a beszélgetéshez két ember kell, a hallgatás megtöréséhez és a kezdeményezéshez egy is elég.
Aki lencsét eszik, annak az év során soha nem ürül ki a pénztárcája.
A sötétség lehetősége teszi olyan ragyogóvá a nappalt.
Bizony, követelem, mert szeretem, és mert szeretem, jogom van a szeméhez, a mosolyához, a kezéhez, az ajkához, az érintéséhez, a ruhájához, mindenhez, ami őt jelenti…, mert szeretem.
Soha nincs megfelelőbb időpont a mostaninál.