A szerelem sokára alakul ki, amikor két ember kezdi megismerni és tisztelni egymást, és egyforma dolgok iránt érdeklődik.

Minden változásnak, még a legvágyottabbnak is megvan a maga szomorúsága, mert amit hátrahagyunk, az önmagunk egy része. Meg kell halnunk az egyik életünkben, hogy újat kezdhessünk.

A dolgokat mindig nevükön kell nevezni. Ha félsz a névtől, félni fogsz magától a dologtól is.

Furcsa, nem? Amikor kicsi vagy, nagy akarsz lenni, később meg visszakívánkozol a gyerekkorba.

Igaza van a zen-mesternek, akitől megkérdezték a tanítványai: „Mester, honnét tudhatom, hogy van-e még dolgom a világon?” És a mester azt felelte: „Abból, hogy élsz.”

A szerelem nem a szeretkezés iránti vágyban nyilvánul meg (ez a vágy számtalan nőre vonatkozik), hanem az együttalvást kívánó vágyban (ez a vágy csupán egyetlenegy nőre vonatkozik).

Ha már minden józan ésszel felépített elképzelés kudarcot vallott, akkor egy őrült terv is sikerrel járhat.

A szerelem egyenlet két ismeretlennel.