A társadalmi élet hazug formái elvadították már bennünk az őszinteséget.
A szív összetörik, ha a reménység langyos áradata már nagyon is eltöltötte, és utána a rideg valóság ront rá!
Ami az egyik embernek étel, a másiknak méreg. A nap fényt ad a sasnak, de megvakítja a baglyot.
Valahogy mindig lesz, mert úgy még sosem volt, hogy valahogy ne lett volna.
Igazából nem is veled törődöm, hanem azzal a borzongató érzéssel, ami abból származik, hogy szeretlek téged.
Ha a döntő pillanatban bátor leszek, mit törődöm azzal, hogy most mit érzek?