Bejelentkezés szükséges.
Én mindig hittem abban, hogy az ember akár százszor is újrakezdheti, azzá válhat, aki lenni akar.
Hogy lehet, hogy fogalmad sincs, mennyire fontos számodra valaki, amíg el nem veszítheted?
Ha más vagy, néha észre sem veszed a milliókat, akik elfogadnak olyannak, amilyen vagy. Csak azt az egyvalakit látod meg, aki nem fogad el.
Talán nem is attól vagyunk azok, akik vagyunk, hogy mit teszünk nap mint nap; ennél sokkal többet számít, hogy mire vagyunk képesek akkor, amikor senki sem számít rá.
Könnyebb áldozatnak lenni, mint olyannak, aki nem tudta megakadályozni, ami történt…
Vannak az életben olyan útkereszteződések, amikor nagy horderejű döntéseket hozunk, miközben nem is vagyunk ennek tudatában.
Tudom, hogy az első, akit megcsókoltam, korántsem lesz olyan fontos, mint az, akit utolsónak csókolok meg.
Annak, akit szeretsz, másképpen mondod ki a nevét. Valahogy biztonságban van a neve a szádban.
Elképzelem, milyen érzés lehet, ha olyasvalaki érint meg, aki annyira szeret, hogy nem bírja nézni, hogy elaludtál. Hozzád ér, te pedig arra ébredsz, hogy keze a szíveden van.
Csak olyasmi hiányozhat egy embernek, amire még emlékszik.
A való világban gyakran a gyerekek azok, akik feltakarítják a szemetet, amit a szüleik hagynak maguk után.
Az egyszerű embereket ostobának tartják, amiért hagyják, hogy fát vágjanak a hátukon. Pedig az egyszerű emberek okosak, csak nem tudják, hogyan legyenek önzők.
Ha az ember meggondolja, talán a ki nem mondott szavak még fontosabbak, mint a kimondottak.
Az ember nem attól lesz okos, hogy mindenre tudja a helyes választ. Attól lesz okos, hogy mindig a helyes kérdéseket teszi föl.
Mindenki arra vágyik, hogy szeressék. Gyakorlatilag mindent ezért csinálunk.
Talán naiv dolog azt hinni, hogy aki nem panaszkodik, nincs is panasza.
Ekkor jöttem rá, mért nem sírsz soha, akkor sem, ha fáj: bizonyos fájdalmakra egyszerűen nem létezik hang.
Ha valamit nagyon szeretnénk, akkor sokszor csak valami nagyon nemszeretem dolog útján érhetjük el.
Attól még, hogy az embernek valakivel közös a DNS-készlete, még nem kell, hogy legyen bennük bármi közös ezen felül.
Nem azért szeret az ember valakit, mert az tökéletes. Annak ellenére szereti, hogy nem az.
Mindennek ára van. (…) Senki se mérheti le előre a tettei súlyát. Általában csak utólag derül ki, miféle kényes egyensúlyok borulnak fel a döntésünk nyomán.
Ha az ember csak ücsörög, és töri a fejét, hogy milyen forró lesz majd a tűz, akkor sohasem jut még a közelébe sem.
Sikítani akarok, de túl régóta hallgatok ahhoz, hogy emlékezzek, hogyan kell.
A suttogást még csak hallanod sem kell, máris tudod, hogy rólad beszélnek.
A hit jelenti az utat, amelyen elindulunk álmaink felé. Hinned kell benne, hogy képes vagy valamire, és oda is fogsz megérkezni.
Az a legnagyobb baj, hogy sohasem azt az embert akarjuk, akit akarnunk kéne.
Ha nincs másod, csak egy kalapács, akkor mindent szögnek nézel.
Két oka van, ha az ember nem mondja meg az igazat – vagy mert hazugság révén megkapja, amit akar, vagy mert a hazugsággal megvédi a másikat valamitől.
Nem mindig hazugság, ha nem mondunk el valamit. Néha csak így óvhatjuk meg azt, akit szeretünk.
Néha rájön az ember, hogy bekötött szemmel megy át a saját életén, és megpróbálja eltagadni, hogy maga kötötte szorosra a csomót a vakká tévő kendőn.
Vannak leckék az életben, amiket nem tanítanak sehol, mégis meg kell tanulni.
Vajon a Sorstól azt kapjuk, amit érdemlünk, vagy amit kapunk, arra válunk érdemessé?
A menőknek soha sincsenek barátaik, csak szövetségeseik vannak. Az ember csak addig lehet biztonságban, amíg nem szolgáltatja ki magát – mert bármelyik pillanatban nevetség tárgyává tehetik.
Mert az ember már csak ilyen. Ha másban nem, legalább abban reménykedik, hogy valóban a remény hal meg utoljára.
Mi a különbség aközött, hogy egész életedben igyekszel láthatatlan maradni, vagy pedig megjátszod, hogy az vagy, akinek a többiek látni akarnak? Így is, úgy is tettetés az egész.
Ha az élet nem tisztességes, nekem sem kell annak lennem.
Az emberek azt hallják, amit hallani akarnak. Abban hisznek, amiben hinni akarnak.
Sokszor nem az idegenek veszélyeztetnek bennünket, hanem azok tudnak legtöbbet ártani, akiket szeretünk.
Senki sem maradhat örökké egy helyben. Még azok körül is megváltozik a világ, akik különben jószántukból nem mozdulnának.
Tudatosul bennem, hogyan épülnek egymásra a hazugságok. Úgy fedik el az igazságot, mint a festékrétegek, egyik a másik után, míg már azt is elfelejtettük, milyen színnel kezdtünk.
Az ember megkeményíti magát, mert mások ezt várják el tőle. Azért leszünk magabiztosak, mert valaki bizonytalan mellettünk. Az ember végül is azzá válik, akivé mások szükségletei alakítják.
Ha olyasvalakire gondolunk, akit szerettünk és elvesztettünk, újra együtt lehetünk vele. A többi nem számít.
Mindenki arra vágyik, hogy fontos lehessen valakinek. Hogy valaki úgy érezze, nélkülünk szegényebb lenne az élete.
Nem kell elfogadnunk egymás hitét… de el kell fogadnunk, hogy mindenkinek joga van abban hinni, amiben hinni szeretne.
Az ember néha csak azt látja meg, amit látni akar, nem pedig azt, ami a szeme előtt van. Néha pedig egyáltalán nem lát tisztán.
Nem kell ahhoz egy egész életet leélni, hogy az ember ráébredjen: ritkán kapjuk azt, amit megérdemelnénk.
Amikor megszülöd a lányod, meglátod azt az embert, aki a halálod napján fogja majd a kezed.
Az ember teherbírása olyan, mint a bambuszé, amely sokkal rugalmasabb, és többet bír, mint gondolnánk.
Talán csak a távolság mutatja meg, mennyire hiányozhat valami. Talán messzire kell utazni, hogy kiderüljön, milyen becses is az a hely, ahonnan elindultunk.
Olyan van, hogy az ember szeret valakit, ugye, csak azt nem szereti, ahogy az illető bonyolítja az életét?