A remény újra meg újra felütötte a fejét a lelkemben, hogy aztán fájdalmasan eltiporja a valóság.
Hogyha nekünk a jó szerencse van megírva, magától is bekopog a házunkba!
Túlságosan jól ismerte ahhoz, hogy szeresse vagy utálja: a múltjának egy része volt, mint egy régi barát, aki a hibái ellenére is barát marad, csak mert mindig is az volt.
Nem kell túl korán, visszavonhatatlanul ítélkezni. A világon nem létezik abszolút igazság.
Én már ilyen vagyok. Vagy rögtön felejtek, vagy egyáltalán nem felejtek.
Mrs. Lynde mondta, hogy „boldogok, akik semmit sem remélnek, mert nem csalatkoznak”, de én azt hiszem, hogy rosszabb semmit sem várni, mint csalódni.