Ez a legkülönösebb az emberben… a fontos szavak csak akkor jönnek a nyelvére, amikor már nem tudja őket kimondani.

Hihetetlen, hogy az ember kerülhet olyan helyzetbe, hogy minden fájdalmat vállal, ép ésszel nézi végig önmaga kínzását, hogy élhessen.

Soha nem lehet tudni, hogy miből mi bomlik ki, minek mi lesz a következménye, miféle, egyelőre láthatatlan utak nyílnak majd meg, vagy hogy mire jók a falak, a kudarcok.

Még a legártatlanabb dolog is pusztíthat, ha túlzásba viszik.

A sok bűvös dolog közül ez az egyik: nézni, ahogy alszik szerelmesünk – tekintetétől és öntudatától szabadon egy édes pillanatra a szívét ölelhetjük; mikor ennyire tehetetlen, bármennyire esztelen az érzés, éppolyan, amilyennek elképzeltük: színtiszta férfi és gyöngéd gyermek.

Az előbb még szidta, mint a bokrot, most meg tessék, úgy siratja, hogy a szíve szakad bele… Istenem, de buták is vagyunk, mi nők!