A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes. Ahogy Shakespeare mondja, ha idén meghalunk, jövőre már nem kell.
Vannak ilyen ölelések, amikor az ember úgy érzi, egybeolvad a másikkal. Néha a vágy ölelése ez, néha viszont a biztonság utáni vágy mozgat, és így menekülünk ahhoz a másik felünkhöz, akivel összebújva talán a legnagyobb borzalmakat is át lehet vészelni.
A derű az élők halhatatlansága.
A szerelem nem más, mint védtelenül felkínálni magad a másiknak.
Az álom volt. Ez a valóság. Akik nem tudnak különbséget tenni a kettő között, azokat puhára bélelt falú szobákba helyezik, ahol halk szavú, arcukra fagyott mosolyú ápolónők törődnek velük.
Mindenki úgy él, ahogy tud, nem úgy, ahogy szeretne.