Már egészen elfelejtettem, milyen érzés boldognak lenni. Márpedig most boldog voltam. Olyan boldog, hogy jó ötletnek tűnt belehalni.
Az éhezésnél, a szomjazásnál, a munkanélküliségnél, a szerelmi bánatnál, a vereségnél – mindennél – rosszabb, ha úgy érezzük, hogy senkit, de senkit nem érdeklünk.
Elég volt, nem akarok többet bérrabszólga lenni!
Azt akarom, hogy nézz, de azt is akarom, hogy erről ne tudjak.
Fásultságunkban nem szeretjük, ha egy önzetlen gesztus arra figyelmeztet minket, hogy közösségi lényként is élhetnénk.