A valódi emlékek gyakran hihetetlenek, a csalfa emlékek viszont néha annyira meggyőzőek, hogy képesek helyettesíteni a valóságot.
Az emberek cselekedeteit saját, legbelső indítékuk motiválja.
A hallgatást soha, a beszédet gyakran megbánjuk.
Semmiféle megbánás nem teheti jóvá az elmulasztott lehetőségeket.
Ahogy vannak erkölcstelen parancsok, ugyanúgy vannak erkölcstelen tilalmak is.
A félelem gyilkol. (…) Ha arra koncentrálsz, amitől félsz, akkor katasztrófaképeket alkotsz a fejedben, melyek egy katasztrófa felé fognak kormányozni.
Hogyan vállalkozhatsz egy lány meghódítására, hogyan kérheted, hogy nézzen rád, esetlen szeressen is, ha te nem szereted magad?
Miért is viseljük ilyen megadással ezt a végtelen szadizmust, ami sorsnak becézi magát?