Ez a végzetes szerelem. (…) Ismerni a hibáit és a rossz oldalait annak, akit szeretünk. És mégis tovább szeretni.
Túl kell tenned magadat félelmen és haragon. (…) És akkor ragyogó fény hatol a szívedbe, felolvasztja azt, ami megfagyott benne.
Nem baj, ha leesel. Az se számít, ha elbuksz, vesztesz, vagy vétkezel. A gond az, ha nem tudod, miért.
Csak vidám szívvel vagyunk képesek gyönyörködni a jóban.
Ha még élsz, az azért van, mert még nem érkeztél meg oda, ahova meg kell érkezzél.
Egy embert inkább hallgatásából, semmint beszédéből ismerhetünk meg – vagyis abból, hogy kellő pillanatban hallgatni tud.
A férfi, aki napfénynél normálisan szeret, holdfénynél őrjöngően imád.