Egyszer eljön a nap, amikor minden szívbe beköltözik a szeretet, és az ember legrettenetesebb ellensége – a magány, amely rosszabb, mint az éhezés – örökre elűzetik a föld színéről.
Egy kis balhétól csak szórakoztatóbb az élet.
Bármilyen ádáz és kemény a sors, lehet-e nem remélni, ha odakint szépen süt a nap?
A cselekvés magában hordja a jutalmát. Cselekedni, teremteni, harcolni a körülményekkel, legyőzni őket vagy elbukni miattuk, ebben van az ember minden öröme és egészsége.
Az ember nem más, mint a tapasztalatai összessége.
Nemsokára búcsút veszünk egymástól, és megígérjük, hogy minél hamarabb találkozunk, de közben meg vagyunk győződve róla, hogy ez az ígéret csak a búcsú percét hivatott megkönnyíteni.
Mindenki örül, amikor látja, hogy az erőfeszítései megtérülnek. A nehezen vagy kellemetlenül megélt pillanatok szempillantás alatt foszlanak köddé, amint a befektetett erőfeszítéseink megtérülnek.
