A világon mindent meg lehet ismételni, mindent el lehet halasztani. Mindent, kivéve a váratlanul és könyörtelenül érkező halált.

Furcsa, milyen könnyen mondunk ítéletet egy másik ember fölött, mindaddig, amíg nem hiányzik. Amíg el nem ragadja tőlünk a sors. És azért veszítjük el, mert soha nem is tartozott igazán hozzánk.

Tudom, hogy nem sok megfontoltság vagy józanság szorult belém, de rendelkezem valamivel, ami annyival többet számít: meg tudom szerettetni magam másokkal.

A szép mindig bizarr.

Minél képtelenebb az élet, annál kevésbé elviselhető a halál.

Hihetetlen, hogy az ember kerülhet olyan helyzetbe, hogy minden fájdalmat vállal, ép ésszel nézi végig önmaga kínzását, hogy élhessen.

Az ember csalódik, vagy csalódottá teszik, ha szerelmet és életre szóló kapcsolatot keres. Jobb, sokkal jobb, ha az ember a pillanatot élvezi, fenékig üríti az élvezetet, aztán továbbáll.