Az emlékezet különös művész, átfesti az élet színeit, kiradírozza a középszerűt, hogy csak a szép vonásokat, a legizgalmasabb íveket tartsa meg.
Ha a szerelemre veted ki a horgod, szíved legyen a csalétek, ne az eszed.
Könnyű a sok szívbéli nyomorúságról olvasni és azt képzelni, hogy az ember mindezt hősiesen elviseli, de ha magunknak kell átélni, az már nem olyan kellemes.
Nem az baj, ha az ember más, hanem az, hogy másnak érzi magát.
A féltékenység gyökere mindig az önbizalomhiány, az az érzés, hogy rosszabb vagyok másoknál, az összehasonlításkor pórul járok, vagyis előre felkészülök a vereségre.
Csak a reménytelen szerelmes tudja, hogy mi a szerelem.
Csak az számít valójában tanulásnak, amit a magam módján tanulok, miközben azt teszem, amit tenni akarok.
Sokan önmagukban nem boldogok, és azt gondolják, hogy majd egy másik ember boldoggá teszi őket, csakhogy ez teljesen reménytelen vállalkozás.
