Tavaly találtam meg nagyapó naplóját a padláson – három füzet, 1956-ból. Az első oldal alatt egy száraz virág lapult. Nem tudtam, hogy miért őrizte meg. Azóta gondolkodom: mennyi történet alszik el az apróságok között. A családi tárgyaink nem csak tárgyak – ezek kis időkapszulák. Vajon te mit őrzöl …
A remény a legvékonyabb szalmaszálba is belekapaszkodik.
Minden helytelen dologban, ami történik, nemcsak azok a bűnösek, akik elkövetik, hanem azok is, akik nem akadályozzák meg.
Semmit sem lehet úgy titokban tartani, mint azt, amit mindenki sejt.
Az, hogy én ki vagyok, attól függ, hogy te minek akarsz látni engem.
Keveset beszélj, fiam, vagy semmit. Ha valamit elhallgatsz, amit el kellene mondani, azt még mindig elmondhatod, de ha valamit elmondasz, amit el kellett volna hallgatnod, azon többé nem segíthetsz.
Ha más vagy, néha észre sem veszed a milliókat, akik elfogadnak olyannak, amilyen vagy. Csak azt az egyvalakit látod meg, aki nem fogad el.
