Bejelentkezés szükséges.
Sokkal… okosabban tennéd, ha nem barátkoznál velem. De már belefáradtam, hogy megpróbáljam magamat távol tartani tőled.
Téged akarlak, téged és örökre. Egyetlen élet egyszerűen nem elég nekem.
Te vagy az életem legjobb része!
Higgy nekem most az egyszer: minden vagy, csak éppen hétköznapi nem!
A Pokol nem is olyan rossz, ha van veled egy angyal.
Megtiltottam magamnak az emlékezést, és rettegtem a felejtéstől: mintha borotva élén táncolnék.
Alapjában véve önző alak vagyok. Túlságosan vágyódom a társaságodra, semhogy képes lennék azt tenni, ami helyes.
El sem tudtam képzelni, hogy létezhet még olyan dolog a világon, amitől nekem félnem kellene – fizikai dolgoktól semmiképpen. Ez az egyik előnye annak, ha az ember mindent elveszített.
A tények néha olyan kibogozhatatlanul keveredtek össze a fantázia termékeivel, hogy – noha hazugság nem hangzott el – nehéz volt észben tartani, hogy mi a szigorúan vett igazság.
Én nem tudok egy olyan világban élni, amelyikben te nem létezel!
Eldöntöttem, melyik életet választom, most már szeretném elkezdeni élni.
Az élet szívás, aztán meghalsz.
A szemét hagytam utoljára, mert tudtam: ha egyszer belenézek, alighanem elveszítem gondolataim fonalát.
Kihúztam magam, és elindultam, hogy szembenézzek a sorsommal – miközben a végzetem rendíthetetlenül jött mellettem.
A bátorság egy ponton túl már őrültség.
Kétségbeesetten megpróbáltam addig nyújtani, csavargatni az igazságot, míg úgy el nem görbült, hogy már hazugság lett belőle.
A legénybúcsút olyanoknak találták ki, akik szomorúak, amiért vége az agglegényéletüknek. Én viszont alig várom, hogy magam mögött hagyjam. Vagyis nem igazán van értelme.
A szépség átok is lehet, nemcsak áldás.
Bármennyi közös időt szánt is nekünk a sors, egy percet sem akartam veszíteni belőle.
Talán nem is létezhet öröm ezen a bolygón anélkül, hogy vele egyenlő mértékű fájdalom ne szülessen a kiegyensúlyozásához egy ismeretlen mérlegen.
Mintha elvesztettem volna a szívem, mintha üres lennék belül. Mintha mindent, ami bennem volt, itt hagytam volna nálad.
A szerelem meg a testi vágy nem mindig járnak kéz a kézben.
Kinyitottam a szemem, és láttam, hogy az övé is nyitva, s az arcomat bámulja. Sosem értettem, miért néz így rám. Mintha én lennék a főnyeremény, nem pedig az őrületesen szerencsés nyertes.
Föladtam, hogy megpróbáljak rendesen viselkedni. Most egyszerűen azt teszem, amihez kedvem van, és utánam az özönvíz!
Tudod, hogy hívják a szőkét, akinek esze is van? – kérdeztem, majd levegőt sem véve folytattam: Golden retrievernek.
Soha nem tudhatod, mennyi időd van még. A szememből csorgó könnyek mindkettőnk könnyei voltak.
Nehéz dolog lehet apának lenni: örökösen rettegsz, hogy a lányod összejön egy fiúval, aki tetszik neki, de attól is, hogy nem talál senkit.
Ha már úgyis a pokolra jutok, legalább legyen miért.
A fájdalom hullámai, amelyek idáig csak körbemostak, most feltornyosultak, átcsaptak a fejem fölött, lerántottak a mélybe… És nem is jöttem föl a felszínre többé.
Csak az ismeretes dolgok biztonságosak. Csak az ismeretest tűrhetjük meg. Az ismeretlen… sebezhetőséget jelent.
Senki sem örül a rivaldafénynek, ha sejti, hogy perceken belül hasra fog esni.
Szerelmes voltam belé, de nem annyira, hogy ez mindent megváltoztasson: csak ahhoz volt elég, hogy mindkettőnket meggyötörjön.
Azon igyekszel, hogy mindenki mást boldoggá tegyél. De engem nem érdekel más. Én téged szeretnélek boldoggá tenni.
Ne aggódj! Utóvégre ember vagy, olyan az emlékezeted, mint a szita! A te fajtádnak minden sebét begyógyítja az idő.
Finoman, rajongva csókolt meg. Megfeledkeztem a tömegről, a helyről, az időpontról, az okról… csak arra emlékeztem, hogy szeret, akar, és az övé vagyok.
Jobban szeretlek, mint az egész világot együttvéve.
Ha az életed csupa harc és vérontás, akkor csak vékony szálak kötnek másokhoz, és ezeket a szálakat könnyű elszakítani.
Nem csodálom, ha olyasmit is hallottál, aminek nem örültél. Tudod, azt mondják, a hallgatózóknak már csak ez a sorsa!
Egész éjjel egymást bámultuk, arra szegezve a szemünket, amit egyikünk sem lett volna képes elveszíteni: a másikra.
Semmi nem űzi el úgy az álmot, mint egy megoldatlan rejtély.
Bármi lesz is a vég, nem fog elválasztani minket.
Csak mert nem engedek a kísértésnek, hogy megkóstoljam a bort, ez még nem jelenti azt, hogy nem tudom méltányolni a bukéját.
Az iskolakerülés jót tesz az egészségnek.
Nekem most te vagy a legfontosabb dolog az életemben. És mindig is az maradsz.ó
Ha tudnék álmodni, én is rólad álmodnék. És nem szégyellném.
Az első szerelem csodája, meg ilyesmi. Hihetetlen, micsoda különbség van aközött, hogy olvasol valamiről, a moziban látod, vagy személyesen megtapasztalod.
Nem kívánhatod meg, ami már úgyis a tied.
Talán egy napon, évek múlva – ha majd a fájdalom elviselhetővé csillapul – képes leszek visszanézni arra a néhány rövid hónapra, amely mindig is életem legboldogabb időszaka marad.
Amint megszeretsz valakit, többé nem tudsz logikusan gondolkodni róla.
A remény újra meg újra felütötte a fejét a lelkemben, hogy aztán fájdalmasan eltiporja a valóság.