Visszatekintve elkerülhetetlen volt az elválásunk. De még mindig hiszem valahol mélyen, legbelül, hogy bennünket egymásnak teremtettek.

Az emberek rendszerint a leggondatlanabb helyeken keresik a szenvedést, mert azt hiszik, hogy nem érdemlik meg a boldogságot.

Nekem senkim sem maradt. Nem volt velem más – csak én. Mint mindig.

A magányra szükségem van, mint a levegőre. Ha sokat vagyok idegenek között s nem vonulhatok vissza otthonomba: – mintha a lelkemet vesztettem volna el!

Mindenki arról álmodozik, hogy egy napon belép egy férfi, aki meglátja bennük az igazi nőt, az érzéki asszonyt, a hűséges társat, a megértő barátnőt.

Nagyot léphetsz előre a felhalmozódott feladatokkal, ha nekifogsz megoldani azokat végre.

Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de életem végéig harcolni fogok azért, hogy mondhasd.

Túl sokat gondolkodsz. A gondolkodás csak szenvedést hoz. Légy egyszerű!