Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Senki nem veszíthet el senkit, mert senki nem is birtokolhat senkit.
Élet-halál kérdésekben a megfelelő pillanat csak egyszer jön el. Egyszer, s aztán mindörökre odavan.
Halálig mindent kibírunk úgyis, kár volt annyira félteni magad!
Nagyon könnyű sírni, ha egyszer rájövünk az igazságra: mindenki, aki számít, előbb-utóbb elhagy vagy meghal. Bizonyos idő után minden ember túlélési esélye eléri a nullát.
A természet feltalálta a halált, hogy biztosítsa az élet örök folytonosságát.
Ha meghalok, állva temessetek el, mert egész életemben térdepeltem!
Az élet nem más, mint utazás a halál felé.
Attól, hogy eddig minden ember meghalt, nem biztos, hogy ezután is minden ember meg fog halni.
„A harmadik emeletről lezuhanni éppolyan életveszélyes, mint a századikról.” Ha már le kell zuhannom, legalább jó magasról zuhanjak.
Az emberek sok mindent elhallgatnak a halálról (…), többek között, hogy milyen hosszú ideig tart, míg a szívedben is meghalnak azok, akiket a legjobban szeretsz.
Nem félhetsz a haláltól, ha nincs miért élned.
Nem jó sem öregnek, sem fiatalnak sok időt tölteni a halálra gondolással.
Az ember nem akkor hal meg, amikor szeret, hanem amikor lehet.
Az élőkért kell aggódni, a holtaknak már úgyis kevésre van szükségük.
Nem az a legnagyobb büntetés, ha te magad halsz meg, hanem ha elveszíted a szeretteidet.
Hiába próbálnak megfeledkezni a halálról: a halál nem feledkezik meg senkiről.
Őrült, aki halni vágy, még a rút élet is szebb, mint a szép halál.
Az emberek tisztelik a halált, mert joggal úgy vélik, hogy ha tiszteletre méltó dolog meghalni, mindenki bizonyos lehet afelől, hogy legalább egyszer tisztelni fogják.
Az ember eltemeti halottjait, sírjuk fölé keresztet ácsol, jelnek, hogy van valami, ami több, mint az élet.
Szomorú világ a miénk, a gyász senkit sem kerül el; a legkeservesebb kínokat azonban a fiatalság éli meg, mivelhogy váratlanul jönnek erre reá.
A halottak nem halnak meg. Ha szerettél már érett szeretettel, ezt te is tudod.
A halál a vándor megnyugvása, minden fáradozás vége.
Föl kell készülnünk az ellenfél támadásaira, képesnek kell lennünk arra, hogy a halál szemébe nézzünk, és akkor megvilágítja az utunkat.
Nem a halál rettenetes. Hanem várni a halált.
A pallérozott elme számára a halál nem más, mint egy új kaland kezdete.
Kín a halál, de a kínt is lezárja.
A halál nem szomorú. A szomorú az, hogy a legtöbb ember egyáltalán nem is él.
Még azt sem tudjuk a halálról, hogy vajon nem a legnagyobb jó-e, mégis úgy félünk tőle, mintha biztosan tudnánk, hogy a legnagyobb rossz.
Azt hiszem a halál csak egy hosszú álom, és mostanában úgyse tudtam kialudni magam.
A halál nem zsákutca, mely az embert a semmibe vezeti, hanem kaput nyit az öröklét felé.
A halál olyan súlyos veszteség, hogy valójában sohasem lehet feldolgozni. Az emléke elhalványulhat a szeretett személynek, de a hiánya mindig megmarad.
A gyász és a lezárás természetes dolog ilyen fiatal korban is. Nem bűn az, ha valaki tovább él, és mer boldog lenni. Attól a halottak emléke nem lesz kevesebb.
A halálhoz fűződő viszonyom változatlan. Erősen ellenzem.
Az ember holtan is lehet klassz. Tulajdonképpen így a legkönnyebb, mert nem öregszik, nem hízik és nem kopaszodik.
Az élővel kellett volna törődnöm, és csak a halott járt a fejemben.
Minél közelebb kerülsz a halálhoz, annál jobb a történet.
Az élet kellős közepén is a halál leselkedik ránk.
A halál se több, mint szeretőnk szorítása: fáj, de mégis kívánjuk.
Nem a halál nehéz, hanem ami előtte van.
Van-e gyalázatosabb, mint a nyugalom küszöbén aggódni?
Mi a halál? Az érzések közvetítette benyomásoknak, az ösztönök izgalmainak, az értelem tévelygéseinek és hozzá még a hitvány test kiszolgálásának megszűnte.
Az élet érzése olyan hatalmas volt benne, hogy a halált is csak valami szörnyű életnek képzelte.
Amit gyásznak nevezünk, talán nem is az afölött érzett fájdalom, hogy halottaink nem térhetnek vissza az életbe, hanem fájdalom amiatt, hogy ezt nem is tudjuk kívánni.
Elérkezik az az idő, amikor el kell válni! Az öregek meg a fiatalok nem szoktak együtt maradni!
A halál az, ami a pillanatnak szépséget és rettenetet kölcsönöz. Az idő csak a halál által lesz eleven idő.
Elhull a virág, eliramlik az élet.
Minden halállal elvész valami, ami értékes és helyettesíthetetlen.
Csak egyszer halok meg, és én nem akarok lemaradni róla.
A mély gyász, amelyet egy szeretett lény halálakor érzünk, abból a megérzésből fakad, hogy minden egyénben rejlik valami leírhatatlan, valami, ami csak rá jellemző, és ezért teljességgel pótolhatatlan.