Mi is hát az első szerelem, ha nem az a „lelki aktus”, amellyel az ember a szerveiben, képzeletében fölzsongó vágyakat egy élő személyre rávetíti?

Az ember egy napon rádöbben arra, hogy az életben igazán semmi sem fontos. Sem pénz, sem hatalom, sem előrejutás, csak az, hogy valaki szeresse őt igazán.

Véleményem szerint a hit nem csak igaz időkre és szép napokra való dolog. Mire jó a hit, ha az ember feladja a küzdelmet, miután vereséget szenvedett?

Ha megbánt egy másik ember, elfelejtheted az igazságtalanságát, ám amikor te bántod meg őt, mindig emlékezni fogsz rá.

Hiszen mindenki csak olyan életet élhet, amilyet csinált magának. Tehát mind emocionális, mind racionális szempontból azt kapja vissza, amit beletett az életbe.

A kérdés, ami néha elbizonytalanít: én vagyok őrült, vagy mindenki más?

A szerelem félreértés, a teljesség beteljesíthetetlen igénye.