Az életem egy nagy, kegyetlen vicc, és nem szökhetek meg a poén elől.

Az Igazságszolgáltatás nem más, mint egy hatalmas színjáték, és mindenki a nagyszabású befejezést várja.

Úgy tetszik, a szerelemben mindkét fél önmagának ellenkező nemű mását keresi: emiatt a szerelemben örökké keresni fogunk, anélkül, hogy találnánk.

A kislányok nem olyanok, mint a plüssök, rajtuk nem lehet befoltozni a szakadásokat, amiket okozunk nekik.

Utálok ott lenni, ahol ő nincs, amikor ő nincs. Mégis mindig elmegyek, és ő nem képes utánam jönni.

A legkiválóbb sem képes egyedül ragyogni. Mindig tudd: az ember egyedül csak fél ember marad.

Szeretlek. (…) És ez azt jelenti, hogy nem csak a szép dolgok miatt vagyok melletted. Itt vagyok, bármi történjék.

Nem az a tény tesz boldoggá, hogy mid van, ki vagy, hol vagy, mit csinálsz – csakis az, hogy mit gondolsz minderről. 

A legtöbb ember azt gondolja, hogy ha őszinte, akkor ezzel mások visszaélhetnek. Pedig ez nem így van. Ha én őszinte vagyok, és kimondom, ami velem történt, megszabadulok a tehertől. Egy. Kettő: ha valaki ezt így vagy úgy kiferdíti, és elmondja másnak, akkor abból megtudom, hogy valójában milyen ember.