Igaza van a zen-mesternek, akitől megkérdezték a tanítványai: „Mester, honnét tudhatom, hogy van-e még dolgom a világon?” És a mester azt felelte: „Abból, hogy élsz.”

A tények néha olyan kibogozhatatlanul keveredtek össze a fantázia termékeivel, hogy – noha hazugság nem hangzott el – nehéz volt észben tartani, hogy mi a szigorúan vett igazság.

Ami rossz, árt. Ami árt, hitványabbá tesz. A fájdalom és a szegénység nem tesz hitványabbá: tehát nem rossz.

A túlzott bánat nevet. A túlzott öröm sír.

Csodálatos, hogy amikor nem vagy a saját utadon, mekkora pofonokat kapsz.

Hallgass zenét.

Amit adunk, azt megsokszorozva kapjuk vissza, a legkisebb részletig is, legyen az akár gondolat, akár tett.

Annyira félni, hogy meg se próbáld – ez az igazi veszteség. Elmondhatom, hogy sok hibát követtem el, de nem sajnálok semmit. Mert legalább nem azzal töltöttem az életem, hogy a pályán kívül álltam, és azon töprengtem, vajon milyen lehet az élet.