Azt hiszem, az ember nem láthatja világosan, mi lesz a következő lépés, ha nem látja, honnan indult.
A vágyaknak, még a legártatlanabbaknak is, az a bajuk, hogy alávetnek másnak, és függővé tesznek bennünket.
Kiábrándító volt. De az emberek túlteszik magukat a csalódáson. Különben mind felakasztanánk magunkat, nem?
Akkor ismerjük fel a nagy szerelmet, amikor rádöbbenünk, hogy az egyetlen ember a világon, aki vigaszt nyújthatna, épp az a személy, aki a fájdalmat okozta.
Vele egy nap jobb volt, mint nélküle egy egész élet.
Egy indulat, egy szenvedély, egy harag, egy sértés, egy tüzes pillantás megfordít, s önmagad ellenkezőjévé tesz.
Nem arra teremtettünk, hogy örökké éljünk, vagy hogy örökké magányosak legyünk. A változás nélküli élet nem élet.