Az emberek mindent pusztítani akarnak. Én csak annyi halat fogok, amennyi nekem kell, s néha az uraságnak, ha följön. Aki akkor is pusztít, amikor nem éhes, vétkezik.
Vajon a szerelemtől hülyül el az ember, vagy csak a hülyék lesznek szerelmesek?
Ami megtörtént, azon változtatni nem lehet, az elhullajtott könnyeket az ember nem szedheti fel.
Amíg tiszta lapokkal játszunk, nem okozunk egymásnak meglepetést.
Senki sem gondolja, hogy tartozna valamivel, ha időt kapott, holott ez az egyetlen dolog, amelyet még a hálás ember sem tud viszonozni.
Sohasem veszíthetjük el, amiben egyszer örömünket leltük. Mindazok, akiket mélyen szeretünk, részünkké válnak.