Fásultságunkban nem szeretjük, ha egy önzetlen gesztus arra figyelmeztet minket, hogy közösségi lényként is élhetnénk.
Az ember nem arra gondol, amire szeretne, hanem ami eszébe jut.
Fontos, hogy hagyjuk, hogy a sors beavatkozzon az életünkbe, és eldönthesse, mi a legjobb mindannyiunk számára.
A helyzet az, hogy akikkel én barátkoznék, nem barátkoznak velem, akik pedig hajlandóak lennének barátkozni velem, azokhoz én nem ereszkedem le.
Egyetlen kaland többet ér, mint ezer egyforma nap, amit kényelemben és jólétben töltök.
Nincsen egyszerű megoldás, amely képes lenne elvenni a fájdalmat. Hidd el nekem, hogy ha lenne, akkor most élnék vele.