Akit együttérzésből szeretünk, azt nem szeretjük igazán.
A bánat formál bennünket, nem az öröm, a bánat az aláfestés, a refrén. Az öröm mulandó.
A küszöbre patkót szegeztek, hogy a szerencse ne hagyja el a házat.
Vannak ilyen ölelések, amikor az ember úgy érzi, egybeolvad a másikkal. Néha a vágy ölelése ez, néha viszont a biztonság utáni vágy mozgat, és így menekülünk ahhoz a másik felünkhöz, akivel összebújva talán a legnagyobb borzalmakat is át lehet vészelni.
Nem volna szabad megengedni, hogy a szerelem lelkiállapotában bárki életre szóló döntést hozzon.