A Sors mindig győz. Vagy legalábbis úgy tartják. Mert akármi történik is, utólag mindig azt mondják: a Sors akarta, hogy így legyen.
Az élet, úgy látszik, reménytelenül összekuszált fonalak szövevénye. Az emberek ide-oda rohannak, ismeretlen erők hatására, és fogalmuk sincs, mi célból: mintha csak éppen a sietség kedvéért sietnének.
Ősidőktől fogva tudja az ember, hogy amint félelem nélkül néz szembe a fájdalommal, szabad lesz.
Életünk egyik legfontosabb döntésévé válhat, ha annak ellenére el tudunk köteleződni a szeretet mellett, hogy a szívünkben fájdalmat érzünk.
Senki se vette észre, hogy eltűnt, mint azt sem, hogy ott volt, sem azt, hogy élt.
Sohasem akarunk keresztülesni azon, amin keresztül kell esnünk ahhoz, hogy azzá váljunk, amivé válni szeretnénk.