Aki az erdő fáitól, a sziklától, a zuhogó pataktól és a vándorló felhőktől kéri kölcsön a gondolatokat, az nem is fogy ki soha belőlük.
Az a fontos, hogy terjesszük a zavart, nem pedig az, hogy kiküszöböljük.
A kétségbeesés meglepő teljesítményre teszi képessé az embert.
Az emlékek szeretik megviccelni az embert. Előfordul, hogy a valóságot mutatják, de az is, hogy olyanná válnak, amilyennek mi akarjuk látni őket, és megszépülnek.
Bár minden ember az volna, aminek látszik; vagy pedig ne látszanék olyannak, ami nem!
Barátaim egyenkint elhagytak,
akikkel jót tettem, megtagadtak;
akiket szerettem, nem szeretnek,
akikért ragyogtam, eltemetnek.
A testet öltött Szépségnek is szellemi magja van, s ezt csak az az odaadás tudja megragadni, mely kész önmagáról megfeledkezni.
A birtoklás örökre befagyaszt az „én”-be, és örökre elválaszt a „mi”-től.