Mi is hát az első szerelem, ha nem az a „lelki aktus”, amellyel az ember a szerveiben, képzeletében fölzsongó vágyakat egy élő személyre rávetíti?
Csak egy velünk született tévedés van: azt hinni, azért élünk, hogy boldogok legyünk.
Magányos énünk börtönéből menekülünk a kapcsolatokba – és a kapcsolatokból menekülünk a magányos énünkhöz.
Legyünk hálásak azért, ami van, és ne arra ácsingózzunk, amiről azt képzeljük, hogy kéne.
Az emberek nem vaktában várják a holnapot, hanem a tegnap tapasztalataival; mindenki így él.
Ne akarj hasznos lenni. Önmagad akarj lenni. Ez elég, és más nem is számít.