Szerző: Németh László
Bejelentkezés szükséges.
-
Érezni, hogy nem tehettünk másképp: ez a jó lelkiismeret.
-
Az erkölcsi törvény nem ismer tudóst és tudatlant, vagyonost, szegényt.
-
Az emberek viszonyát nem az szabja meg, hogy mit érnek, hanem hogy mit akarnak egymás életében.
-
Az ember akkor ismeri meg magát, ha mindenét elveszíti.
-
A folytonos súrlódás, egymás kínzása jobban összekapcsolja az embereket, mint az egyforma gondolkozás vagy a megbecsülés.
-
Aki emberek közt él, olyan legyen, mint az aranymosó: egy gramm aranyért egy mázsa iszap – ez legyen a számítása!
-
Az ember ne azt nézze, hogy az emberek mit tartanak normálisnak, hanem, hogy ő maga hogy maradhat meg önmagának.
-
Az élet kísérlet arra, hogy az ideálból valóság legyen.
-
A szerelem boldogsága: annak örülni, ami előttünk van; ha csak egy pillantás is az.
-
Mi is hát az első szerelem, ha nem az a „lelki aktus”, amellyel az ember a szerveiben, képzeletében fölzsongó vágyakat egy élő személyre rávetíti?
-
A jóságot azért nem veszik észre az emberek, mert átlátszó, mint a víz és a levegő. Csak ha fogy, az vevődik észre.
-
Engem az, hogy valamit szégyellni kellett, mindig dacossá tett. Ameddigre elpirultam volna, már meg is sértődtem.
-
Akármilyen nagy esze van valakinek, ha nincs helyes gondolkozása, az eszével is csak bajt csinál magának.
-
Annak, akit a szeretettől elzár az élet, lassan az is élvezetévé válik, hogy a gyűlöletét nyíltan kimutassa.
-
Az ember csak lelki tulajdonságokba tud igazán belé szeretni.
-
Az embernek csak a teste születik meg világra éretten; a lelkének még sokáig szüksége van egy magzatburokra, amely mögött ellenmondó elemeiből magát fölépítheti.
-
Utasok vagyunk… de az élet nemcsak utazás, hanem szobrászmunka is: valami szépet kihozni önmagunkból, az élő anyagból – s ezt a környezetünkre is kiterjeszteni.
-
Közösen éltünk le éveket, s nem volt egy percünk, amely közös lett volna, annyira másképp rakódott le bennünk a múlt.
-
Hibáink legjobb menlevele, ha elismerjük őket.
-
Milyen öröm örömet okozni! S az emberek mégis milyen ritkán szánják rá magukat.
-
A boldogság mindig egy hajszálnyira volt. De ez a hajszál nem az emberi természet?
-
Az életünk dől el néhány óra alatt, s évek múlva nincs egy emlékünk, hogy mit tettünk, mit gondoltunk abban az órában.
-
Az ember igazán nem tudja, hogy a mások emlékezetében hol marad egy ragyogó folt utána.
-
Mi haszna, ha az egész élet azzal telik el, hogy a sorsunkkal harcolunk? (…) Nem egyszerűbb elfogadni azt, ami van? Azon belül mutatni meg, hogy mit érünk?
-
Egy kapcsolat erejét, gyengéjét nem az mutatja meg, hogy mennyire rángatják, hanem hogy mekkora rángatás nem képes elszakítani.
