A szabadság nem az, hogy valaki vállalja a felelősséget – a szabadság ott kezdődik, amikor valaki vállalhatja a felelősséget. A vállalhatja azt jelenti, hogy lehetőségünk van legalább kétféleképpen dönteni. Lehetőségem van másként élni. Ez a szabadság.

Az egész életünk azzal telik, hogy mondogatjuk, mennyire szeretjük ezt vagy azt az embert, miközben valójában csak szenvedünk, mert ahelyett, hogy elfogadnánk az erejét, állandóan csökkenteni próbáljuk, hogy beleférjen a világba, amelyet elképzelünk magunknak.

Nem számít, ki vezet most, nem számít, ki vezetett eddig. Az számít, ki fog vezetni az utolsó verseny után.

Ha rangsorolnom kellene az emberi nyomorúságokat, ez lenne a sorrend: betegség, halál, kétely.

Ha önmagunkban nem találunk nyugalmat, fölösleges a nyugalmat másutt keresnünk.

Előfordul, hogy azt kívánom, bárcsak vissza tudnék menni az időben, és semmissé tudnám tenni a szomorúságot; de úgy érzem, ha ezt tenném, akkor az örömöt is elkergetném.

Ha közömbös vagy valaki iránt, aki szeret téged, üres lesz a világ azon pontja, mely éppen a te szeretetednek tartotta fenn helyét.

Az igazi vonzalom ritka, és az élet nagy ajándéka.

Mindig képesek vagyunk gyűlölni, amit valaha szerettünk, és ugyanazzal a tűzzel tesszük ezt, amellyel egykor a szeretetünk lángolt.

Megszokásból élni valakivel: hazugság. (…) Mindenki úgy csapja be magát, ahogy akarja.