Legfélelmetesebb ellenségünk (…) a saját idegrendszerünk. A bennünk lévő feszültség bármelyik pillanatban kész átalakulni valamilyen látható tünetté.

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

Az ember néha csak azt látja meg, amit látni akar, nem pedig azt, ami a szeme előtt van. Néha pedig egyáltalán nem lát tisztán.

A múlt elmúlt, még akkor is, ha meghatározza a jelent.

Nincs semmi elszomorítóbb, mint emlékezni régi szép időre nyomorban.

Az álom volt. Ez a valóság. Akik nem tudnak különbséget tenni a kettő között, azokat puhára bélelt falú szobákba helyezik, ahol halk szavú, arcukra fagyott mosolyú ápolónők törődnek velük.

Nem mindig azé a nagyobb felelősség, aki a hibát elköveti, hanem sokszor azé, aki nem képes megbocsátani, és ezzel sokkal nagyobb hibát követ el.

A félelem addig a pillanatig létezik, amíg az elkerülhetetlenül be nem következik. (…) Utána már nem szabad erőt pazarolnunk rá.