Tud az ember szenvedni a szerelemtől. Éjjel-nappal, folyton csak arra a valakire gondol, aki nem akarja őt többet látni, tépelődik, mi a jobb: írni neki, felhívni, vagy csendben viselni az álmatlanságot.
A balszerencse mindig ahhoz érkezik, aki várja. A trükk az, hogy a szerencsétlenségek szüneteiben az ember megtalálja, aminek örülhet.
Magányos énünk börtönéből menekülünk a kapcsolatokba – és a kapcsolatokból menekülünk a magányos énünkhöz.
Nem követem a szabályokat. Én alkotom őket.
A halál a mi társunk, mert ő az, aki életünknek valódi értelmet ad. De hogy láthassuk halálunk igazi arcát, meg kell ismernünk előtte az összes vágyat és rémületet, amelyet nevének puszta említése képes felébreszteni bármely élőlényben.
Az ember csak azután kezdi értékelni a dolgokat, amikor már elvesztette.