Az, hogy „nincs”, hogy „elveszett”, hogy „elhagyott”, hogy „elmúlt” – fáj. Nagyon fáj. És mégis: lehet ez a fájdalom szép is.
A hallgatást soha, a beszédet gyakran megbánjuk.
Ráléptél az utadra. Kevés embernek van hozzá bátorsága. Szívesebben mennek olyan úton, amelyik nem az övék. Mindegyiküknek megvan a maga adottsága, de nem akarja észrevenni.
Akarnunk kell a változást. Fel kell ismernünk a fájdalmat, amit akkor érzünk, ha nem változtatunk, és látnunk kell azt az örömöt, amit akkor fogunk átélni, ha megváltozunk.
Attól, hogy valami felemészti az embert, még nem fogja feladni. Attól, hogy valami nehéz, még nem legyintünk rá, és fordítunk neki hátat.