Az emberi természet legmélyebb elve a megbecsülés vágya.
A boldogtalanság pillanataiban az ember abban keres vigaszt, hogy bánatát összeköti mások bánatával.
Időt kell szakítanod embertársaidra, tégy valamit másokért, ha még oly apróságot is – valamit, amiért fizetséget nem kapsz, csupán a kitüntető érzést, hogy megtehetted.
A gondviselés nagyon takarékosan bánik a nagy emberekkel. Nem pazarolja, nem tékozolja el őket. A kellő pillanatban küldi, a kellő pillanatban visszavonja őket, és csak oly események felett teszi őket úrrá, amelyekre rátermettek.
Mire való ez az egész élet, ha nem arra, hogy az ember jól érezze magát?
Az elfogatásban és a börtönben nincsen semmi rettenetes, ha az ember lelkiismerete tiszta.
