Nem elég, hogy a jelek szerint állandó bérlete van a szívemhez, még a tudatalattimba is befészkelte magát.

Megbecsülés, fény rang, dicsőség – bármily nagy értéket látnak mögöttük a többiek, tudd, hogy az emberség mindegyiknél nagyobb.

Nincs okom félelemre. Mi mindentől meghaltam már és mi mindentől újból feltámadtam.

Tud az ember szenvedni a szerelemtől. Éjjel-nappal, folyton csak arra a valakire gondol, aki nem akarja őt többet látni, tépelődik, mi a jobb: írni neki, felhívni, vagy csendben viselni az álmatlanságot.

Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások mondják meg nekünk.

Csak azért nem mondom, hogy te vagy életem szerelme, mert azt remélem, hogy sokkal hosszabb ideig foglak szeretni. Mondjuk inkább úgy, hogy te vagy a létezésem szerelme.

Léteznek igen furcsa alkatú emberek: nem élhetnek szenvedés nélkül. Ha már nem szenvednek semmiben, képzelt betegekké válnak. Nemcsak az egyes emberek, hanem egész korszakok is szeretnek így szenvedni.