Tizenkét éves korom körül azt gondoltam magamról, hogy zseni vagyok, csak senki nem veszi észre.
Az élet rövid, csak a bánat sok; az a legkevesebb, hogy segítsünk egymáson, ha már egyszer itt vagyunk.
A másik magányába nem szabad belegázolni.
Lehet, hogy nem őrültem meg. De ha ez így van, akkor tuti, hogy mindenki más begolyózott.
Csaljanak meg inkább, mintsem hogy mindétig résen kelljen állanom a csalókkal szemben.
Gyakran csakis a testünkkel tudjuk megnyugtatni egymást, félelmeinket eloszlatni és lelki görcseinket kioldani.


Néha fizetnünk kell a tévedéseinkért.