Legtitkosabb könnyeink sosem jutnak el szemünkig.
A szerelem fontos lehet egy kapcsolat kezdetén, de nem ez az az erő, amely összetart két embert.
A napfelkelte utáni első óra a legmagányosabb. Ez annak az ideje, amikor egyedül lehetünk, és élvezhetjük a csöndet.
Nincs annál rosszabb, mint várni, anélkül, hogy tudná az ember, mi fog történni. A képzelőerőnk kegyetlenebb bármely rabtartónál.
Egy sebet be lehet kötözni, egy törött csontot sínbe lehet rakni, de ha nem törődnek az emberrel, azt nem lehet utólag helyre hozni.
Az ember nem arra gondol, amire szeretne, hanem ami eszébe jut.
Életünk valódi rendezője a véletlen – és ez a rendező csupa kegyetlenség, könyörület és elbűvölő kedvesség.