Az emberi természet már csak olyan, hogy ha tüzet lát, tüstént odarohan: vagy segíteni, vagy gyönyörködni benne.
A vándornak legyenek kalandjai, de nem olyasmi, ami megsebzi a szívét, ha tovább kell állnia.
Ha valakit valóban szeretsz, azonnal tudod, ha megbántod – nem azért, mert látod az arcán, hanem mert a bántás pillanatában önmagadon érzed a bántalmat, neked is fáj – és tudod, hogy nem kellett volna.
Úgy gondolom, a Természet fantáziája annyival nagyszerűbb az emberénél, hogy sosem hagy majd nyugodni minket.