Az, hogy „nincs”, hogy „elveszett”, hogy „elhagyott”, hogy „elmúlt” – fáj. Nagyon fáj. És mégis: lehet ez a fájdalom szép is.
Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.
Gyakran elég csak lenni valakivel. Nem kell, hogy megérintsen. Még a beszéd sem kell. Egy érzés suhan át köztetek. Nem vagy egyedül.
A sztyeppéken mindig kéknek nevezik az eget, akkor is, ha éppen szürke – mert tudják, hogy a felhők fölött olyankor is kék.
Az apák akkor boldogok, ha adhatnak.
Ez a fájdalom lesz neki a legszörnyűbb: mert nincs nagyobb kín annál, mint ha az ember bosszút akar állni és nem tud bosszút állni.