Kettőnek még a veszedelem is könnyebb, (…) de egyedül, egyedül néha még az öröm is milyen nehéz.
Álmodni szoktam. Néha úgy érzem, az az egyetlen helyes cselekvés. Álmodni, az álmok világában élni (…). De ez nem tart örökké. Az ébrenlét mindig eljön, hogy visszahozzon.
Úgy szeretni, hogy nem várok cserébe semmit, beérni jelenlétével. Szeretni őt a saját világában, a megváltoztatás szándéka nélkül.
A barát valójában olyasvalaki, akit csupán hosszan tartó fizikai közelség révén ismertünk meg, és szükségképpen bizalmunkba, majd pedig szívünkbe fogadtunk.