Két dolog van, amit többnyire csak visszatekintve ismerünk fel. Az ostobaság az egyik. A másik az alkalom, amit elmulasztottunk.
A remény szívós valami. Levágod és újranő. Valami elvétetett, lezárult, megsemmisült, de a helyén újra kihajt a remény.
A sors keresztúthoz hasonlít, az irányválasztás mindig félelmetes.
Megszokásból élni valakivel: hazugság. (…) Mindenki úgy csapja be magát, ahogy akarja.
Ebben a nyamvadt világban semmi se ér egy hajítófát sem, ha nem oszthatjuk meg valakivel.
Már meghoztad a döntésedet. Most már nincs mit tenni. Te választottad ezt, neked is kell együtt élned vele.