Jóllakott ember nem érti a koplalót.
A sors megtanított rá, hogy sosem szabad feladni a reményt, ám túlzott mértékben hinni sem ajánlatos benne. A remény olykor kegyetlenül hiú és vak.
Sohasem veszíthetjük el, amiben egyszer örömünket leltük. Mindazok, akiket mélyen szeretünk, részünkké válnak.
Abban a pillanatban, amikor valaki azt mondja, „megpróbálom”, abból már tudhatod is, hogy nem igazán gondolja komolyan.
Szeretet az, amikor valakinek létnehézségeit magamra veszem, hogy annak életét szebbé tegyem.
Az ember azt szereti, amit lehet, ahogyan lehet, és azzal, amije van.
Ha ennyire összekovácsolódik egy barátság, többé nem egykönnyen bomlik fel; ellenkezőleg, az történt, hogy az idő és a körülmények csak megszilárdították és nem lazítottak rajta.