Félek, hogy ha megvalósítanám az álmomat, már nem lenne miért élnem. (…) Félek a nagy csalódástól, és inkább csak álmodom az egészről.
Annak a fájdalomnak, ami egy adott veszteség után jelentkezik, nagyon fontos a tiszta megélése.
Kicsúszott alólad a talaj. Megértelek. De tudod mit, én itt vagyok, hogy megtartsalak.
Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de életem végéig harcolni fogok azért, hogy mondhasd.
Sokszor hallunk olyan óriási ötletekről, amelyek talán megváltoztatják a világot. De ha érzelem nélkül, Szeretet nélkül mondják el, bármilyen logikusan és okosan hangzik is, nem érint meg minket.
Ha újév első napján az első látogató asszony vagy lány, az bizony szerencsétlenséget jelent, viszont ha férfi csenget be elsőnek azon a napon, az éppen az ellenkezőjét jelentheti, mégpedig szerencsét.