Te meglátsz valamit, és azt kérdezed: „miért?”, de én megálmodok sosem volt dolgokat, és azt mondom: „miért ne?”.

Csúnya zajban élünk. Feszültségben, veszekedésben, indulatokban, csikorgó közönyben és zenétlen, kellemetlen lármában.

A mély bánat többnyire hallgatag és rejtezkedik.

Csak az állja ki a próbát, aki rááll, hogy kipróbálja.

Ameddig nem adsz helyet a lelkedben valakinek, aki éppolyan fontos neked, mint saját magad, addig mindig magányos maradsz.

Milyen öröm örömet okozni! S az emberek mégis milyen ritkán szánják rá magukat.

Kényelmesebb mások számára bölcsnek lenni, mint a magunk számára.

Vajon az otthon olyasmi-e, ami egyszer csak kialakul egy helyből, ahol sokáig él valaki, vagy olyasmi, amit a végén megtalál az ember, ha elég sokáig és elég erősen akarja?

Jó, ha az ember kellő humorral viseltet saját fontosságát avagy jelentéktelenségét illetően.