Ki boldogságot vadász, árnyékot vadász.
A legtöbb ember nincs kész arra, hogy szembenézzen a valósággal. Miért pont én legyek az, aki szembesíti őket vele? Úgyis csak megfutamodnak előle.
Csak hasonlók társaságában nem állunk egyedül.
Az, hogy a fájdalom jön, majd elvonul, csak látszat. Valójában olyan, mint a cölöp: néha kilátszik, néha elfedi a víz, de mindig jelen van.
Az ember csak azt a művet tiszteli, amit maga alkotott.
Mi az ördögöt kezdene magával az ember, ha valami nem állna mindig az útjába?